Néhány nappal ezelőtt elém került egy rövid összefoglaló, amely az emberiség tudatváltozásáról szól.
Hamvas Béla /író, filozófus, esztéta volt/ jóslata alapján, melyet a Titkos jegyzőkönyvében írt le, az emberiség kettéválik. Egy részük, akik képesek és hajlandóak felvenni az új kor rezgéseit, elindulnak egy fejlődési úton, míg mások, akik erre nem hajlandóak a szellemi evolúció ezzel ellentétes irányába haladnak. Mindezt asztrológiai fejtéssel is alátámasztja, és megjelölt 1962-esfebruár 4- i bolygóállást,amely kísértetiesen hasonlít 2021. február 10- i képhez, ami majd 2022- ben újra visszaköszön.
Bár szakmailag nem szeretnék és nem is tudok belemenni az ismereteim hiánya miatt az asztrológiai összefüggésekbe, de már év eleje óta gondolkodom, hogy megosztok veletek néhány tapasztalatot.
A korábbi cikkekben is utaltam már olyan eseményekre, amikor az emberek számára más síkok érzékelése, a láthatatlan érzékelése lezárult. Természetesen mindig voltak köztünk olyanok, akik valamilyen módszerrel képesek voltak belelátni olyan titkokba, amely más embertársaik előtt már zárva volt. Legyen ez tisztánlátás, ima vagy egyszerűen az intuíciók beépítése a teljesen anyagi világba, a mindennapi munkába, a hétköznapi életbe.
Sokszor ezek az emberek nem is tudták, nem fogták fel, hogy honnan jön az információ, evidens volt számukra mindig, hogy ők ezt tudják, és valószínűleg észre sem vették, hogy mások viszont nem.
Nem volt ebben semmi misztikus és megfoghatatlan a számukra, egyszerűen csak így volt és kész.
A gyerekektől gyakran hallunk olyan mondatokat, hogy „Nézd anya, ott van egy piros kutya” vagy „nézd anya nagyapa mégis meglátogatott minket és mesél nekem”?. Ilyenkor a szülő egyből kiigazítja a gyereket, hogy az a helyes kutyus nem piros, hanem barna színű, és esetleg egy könnyet ejtve újra elmagyarázza, hogy nagyapa már nincs köztünk.
A 8 év alatt, mióta működik a kezelőnk, jó néhányszor volt olyan megkeresésünk, hogy valamit kezdjünk a gyerekkel, mert állítja,hogy más gyerekekkel játszik a szobájában, pedig rajta kívül nincs is bent senki. Vagy rendszeresen beszélget egy másik családdal, akiket szintén sajátjaként kezel. És számos ehhez hasonló történet…
Ha visszagondolok a gyerekkoromra én például mindig úgy érzékeltem, hogy a padláson van valaki, legalábbis szerettem volna azt hinni, hogy a padláson van és nem a szobámban. El is neveztük ezt a valakit padlás embernek. A családom persze próbált nyugtatni, hogy csak képzelődöm, sőt a bátyám egy olyan abszolút logikus kérdést tett fel, hogy gondoljam meg, hogyan kerülhetett oda? Hogyan mehetett fel a padlásra, akkor észre kellett volna, hogy vegyük. Persze erre volt nekem is válaszom, hogy ezt ne nekem kelljen kitalálni, ez már az ő gondja, hogyan került oda.?
De most nem is arról szerettem volna írni nektek, hogy milyen korábbi tapasztalataim voltak ezzel kapcsolatban, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a gyerekeknek még számos csatornájuk nyitva van, ami később ilyen-olyan okokból bezárul.
Hanem arról, hogy milyen jelenlegi tapasztalataim vannak ebben a témában. Egészen konkrétan év eleje óta nagyon sokan kerestek, olyan dolgokról számoltak be, ami meglepte őket. Energiákat, entitásokat érzékeltek a környezetünkben, maguk körül. Volt, aki angyaloknak nevezte őket, más egyszerűen ismeretlen energiáknak. Volt aki átoknak, vagy az álmaikat megzavaró lényeknek. Olyan is volt, aki nyitott szemmel érzékelt más lelkeket, olyanokat, akiket nem is ismert. Ez meglepte őket, annál is inkább mert közülük többen nem is hisznek ilyen dolgokban, abszolút szkeptikusak. De mivel az érzékelés tartósan fennállt, ezért szerettek volna “utána járni” a dolognak.
Többen közülük maguk is meglepődtek, hogy mennyire másképp érzékelik a saját környezetüket, és nyilván saját magukat is.
Hamvas Béla üzenetét olvasva elhatároztam, hogy ezt megosztom veletek.
„Iszonyú veszélye van annak, ha az ember a láthatatlant megtagadja és azt hiszi, mert a láthatatlan nem érzékelhető, nincs. Veszéllyel van, mert ebben a világban tájékozódását elveszti és így a világ legfélelmetesebb erőinek önmagát kiszolgáltatja.” / Hamvas/
Egy olyan folyamat részesei vagyunk, amikor a szellemi fejlődés egy új minőség felé halad.
Spirituális berkekben – és már számos tudományos megfogalmazásban is – abszolút elfogadott, hogy az egység részei vagyunk, és az egység megtapasztalása felé kell haladnunk.
Hogyan értelmezte ezt a világ az elmúlt évtizedekben? A földi tér-idő dimenzióban ezt az egységet a technikai fejlődés biztosította leginkább. Hiszen, ha egyik nap kitaláltam, hogy a következő nap Japánba utazom, akkor ezt megtehettem. Vagy eszembe jutott, hogy szeretném megnézni Párizsban a Mona Lisat, akkor egyszerűen felmentem az internetre, és pillanatok alatt gyönyörködhettem a múzeumban a képben. Minden információ nagyon közel jött. A világban történt valami egy ponton, percek múlva már a másik felén is mindenki értesülhetett róla.
Ez is egyfajta egység felé törekvés. Nyilván ennek megvannak a társadalmi-politikai vonzatai is, melybe semmiképp sem szeretnék most belemenni.
Majd 2020 elejétől ugyan az információk ugyanolyan gyorsan elérhetőek voltak az interneten keresztül, de mégis a konkrét fizikai mozgás, utazás, helyváltoztatás beszűkült. Felmerült a kérdés, hogyan haladjunk az egység felé, amikor nem érintkezhetünk egymással, nem ölelhetjük meg egymást, nem ülhetünk le kávézni a barátainkkal, és a következő nap nem utazhatunk Japánba.
És igazából ez a helyzet még mindig fennáll. ? ?
Mi lehet ennek az oka? Gondolom rengeteget olvastatok erről, nagyon sok álláspont megjelent. Gazdasági vírus, befelé fordulás, nem jó az irány, stb.
Arról is sokat beszélünk mostanában, hogy a vízöntő korszakba léptünk, mely korszaknak a legnagyobb tanítása a tudatban megélt egység, az univerzum törvényeinek megfelelő szabadság, egyenlőség, testvériség.
De vajon, mint kollektíva készen állunk erre?
Vagy szükség van még a személyiségen, az individumon belüli fejlődésre, amikor tisztán látom önmagamat, felelősséget vállalok saját magamért?
Szerintem igen a válasz. És ennek a folyamatnak a része, amikor észreveszem a saját valós világomat, amelybe nemcsak a tárgyak tartoznak, amit megveszek a boltban, vagy amit a környezetemnek kifelé mutatok (persze egy olyan képet, amit elfogadnak rólam ?).Hanem a láthatatlan részek, a saját igazi belső világom, érzéseim, a valódi önképem, melyhez mindegy milyen úton jutok el, meditálok vagy imát mondok, vagy egyszerűen sétálok egy erdőben és átgondolom az életemet.
Azt gondolom, hogy ennek a folyamatnak a része az a sokak számára újfajta érzékelés, melytől lehet, hogy az elején akár meg is ijedhetünk, mivel úgy szocializálódtunk, hogy ilyen nincs.
Persze nem a „padlás ember” az érdekes, hanem az az áramlás, amibe, ha belekerülünk, és hiszünk a nevezzük megérzéseinknek, akkor életünkbe egy jobb, magasabb minőséget hozhatunk el. Mind egyénileg, mind kollektív szinten.
Legutóbbi hozzászólások