A tökéletesség hajszolása szinte ősi ösztön. Napjainkban már-már elvárás, hogy erre törekedjünk. Az ember mindig többre vágyik, jobbra, de ezek az igények gyakran megakadályozzák, hogy teljes életet éljen. A tökéletesség definíciója szerint ez egy olyan állapot, amely mentes minden hibától, hiányosságtól. Egy végleges állapot, ahol minden részlet ki van dolgozva, megfelel az elvárásoknak.
Arisztotelész számára a tökéletesség nem a hibátlanságot jelentette, hanem az emberi természet lehetőségeinek teljes megvalósítását. Filozófiája szerint minden létező dolognak és élőlénynek megvan a saját belső célja, amelyre törekednie kell. Ehhez meg kell találni az arany középutat, a szélsőségeket elkerülni. Nem pedig a makulátlan mai, modern értelemben vett tökéletességet keresni. A cél a saját természetünk szerinti kiteljesedés, és nem a hiba nélküli létezés.
A modern pszichológia a tökéletességet egy olyan csapdának tartja, amely egy sor lélektani kihívást hoz magával: állandó elégedetlenség, megfelelési kényszer, önbizalomhiány.
A fizika szerint minden anyag folyamatos mozgásban, rezgésben van, melyet a részecskék közötti elektromágneses kölcsönhatások okoznak. A rezgés minden szinten jelen van, ez az energia átadás alapja. Például a hang hullámként terjed a levegő molekuláinak rezgése révén. Ez a mozgás folyamatosan formálja és alakítja a teljes univerzumot. Az élő rendszerek is állandó kölcsönhatásban vannak a környezetükkel. Például a sejtek szüntelenül megújulnak. Az élet része a belső, lelki és mentális változás is. Az ember személyisége, nézőpontjai, tapasztalatai is folyamatosan mozgásban vannak, aminek eredménye, hogy időről-időre másképp látunk dolgokat. Ez a változás az önismeretnek is fontos része.
Herakleitosz görög filozófus híres mondása: „Panta rhei” vagyis minden folyik, minden állandó mozgásban van, és semmi nem marad ugyanaz. A létezés alaptörvénye az állandó változás.
Ha ezt összevetjük a tökéletesség definíciójával, ami egy statikus, változatlan állapot elérését hajszolja, azt idealizálja, akkor ez azt jelenti, hogy a tökéletességet hajszoló ember elutasítja a kihívásokat, a tapasztalatok és a változások általi fejlődést.
Valójában a mozdulatlanságot, a halált kergeti egész életében.
A tökéletességhez kapcsolódó elvárások a hibázástól való félelmet is jelentik. Michael Jordan a híres kosárlabda játékos nyilatkozta egyszer:
„Pályafutásom során több, mint 9000 dobást hibáztam, vesztettem csaknem 300 mérkőzésen. Huszonhatszor V tettem el a rám bízott, győzelemhez szükséges utolsó dobást. Újra és újra hibáztam az életemben. Ezért tudtam mindig előrelépni.”
Közhelyként ismerjük azt a mondást, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, aki nem csinál semmit.
De vajon miért alakult ez ki, hogy tilos hibázni, büntetés jár érte? Miért félünk hibázni? Miért kell tökéletesnek lenni? A teljesség igénye nélkül néhány példa erre: Társadalmi elvárás, hogy a siker és a hibátlanság a megbecsülés alapja. Az iskolában is csak a jó teljesítményt emelik ki, a hibázást büntetik, és a családokban is előfordul gyakran, hogy kritizálják egymást és másokat, nem fogadják el a gyengeséget. Rivalizálnak, hogy ki a tökéletesebb. Sok fiatal nem mer kilógni a sorból, mert a közösség, melyhez tartozni véli magát lúzernek tartja.
De ott van a betegség…, ami önmagában is kudarc.
Ne adj Isten, ha ennek a külvilág felé is van látszata, mondjuk eltérés a bőrön, vagy mozgásprobléma…így már nem is lehet emberek közé menni. Mindenki egyedi és különleges szeretne lenni, de mégsem meri azt mutatni kívül, ami belül van.
Mindez persze szorongást, akár depressziót okozhat. Mindenből következik, hogy a tökéletesség hajszolása valójában egy lehetetlen vállalkozás, nagyon hamar bezárja az embert, elszigeteli, lehetetlenné teszi az intimitást és az őszinte kapcsolatokat.
A beavató mesék és a mitológia is sok példával szolgál arra, hogyan küzdjük le a tökéletességre való törekvést. A görög mitológiában Ikarosz repülni vágyott. Bár apja figyelmeztette, hogy ne menjen közel a Naphoz, de ő mégis túllépte a határait, túlzott ambíciókat támasztott önmagával szemben. Viasz szárnyai elolvadtak a Nap közelében. A történet felhívja a figyelmet arra, hogy el kell fogadni saját határainkat, tökéletlenségünket.
A császár új ruhája című mese is a perfekcionizmusról szól. A büszkeség és a félelem, hogy mások tökéletlennek látják, arra készteti a királyt, hogy önmagát is ámítsa, és emiatt lesz végül nevetség tárgya.
A magyar népmesék és a más kultúrákból származó beavató mesék szereplői sem hibátlan hősök. A történetek mind arról szólnak, hogy az élet nem a tökéletes teljesítményről szól, hanem a helyes út megtalálásáról, a kitartásról. A szereplők mindig a próbák és a kudarcok árán tanulnak, és így találják meg valódi értéküket. Gyakran a mesebeli király, vagy királylány a legtökéletesebbet, a legszebbet keresi, ezért gyakran hamis próféták áldozataivá válnak.
Az igazságot és a valódi értékeket a legkisebb fiú, a szegény ember, vagy akár a bölcs öregasszony archetípusa képviseli, akik egyszerűségük és őszinteségük révén találják meg az igazi boldogságot. Hibáik a tanulási folyamatuk része, mely elengedhetetlen a fejlődéshez. A főhős akkor talál rá az igazi boldogságra, amikor felhagy a tökéletes élet utáni vágyakozással, inkább megéli a pillanatot. A tapasztalataiból levonja a konzekvenciákat, és azokkal felvértezve lép tovább. Mindez egy belső elégedettséget hoz, amely belépő önmaga elfogadásához.
De gondoljunk csak a Marvel univerzumra. A Bosszúállók is szembesülnek saját „sötét” oldalukkal. Vagy pl. a Vasember, aki hatalmas egóval rendelkezett, kudarcai a személyiségfejlődésének fontos mérföldkövei voltak.
A tökéletességre való törekvés gyakran döntésképtelenséggel jár együtt. Az ilyen ember több alternatívát megvizsgál maximalizmusának hódolva. De valójában fél meghozni a saját döntéseit, mert retteg attól, hogy mi van, ha nem a legjobbat választja. Észre sem veszi, hogy ezzel önmagát gáncsolja el, saját magát akadályozza. Minden projektje elhúzódik, elkezd halogatni, szélsőséges esetben akár cselekvőképessége is komoly korlátokat szenved ezáltal, mert semminek nem mer nekikezdeni, hiszen még nem tudja tökéletesen. Egy paradoxon jön létre valójában, hiszen mindent tökéletesen, maximálisan akar megalkotni, de igazából semmit sem csinál. Ez egyenesen arányos az önbizalom leépülésével, ugyanakkor a kontrollja egyre erősebb, mindent kézben akar tartani. Mindez egy torz önkép kialakulásához vezethet, mely gyakran már csak valamilyen terápiás módszerrel gyógyítható. Gyakori az is, hogy a tökéletességre való törekvés előbb utóbb egy merev gondolkodásmódot eredményez és félelmet mindenféle változástól vagyis az élettől.
Ezért fontos a saját határok felállítása, reális célok kialakítása, és egy tudatos hozzáállás a gyengeségek és hibák felismerésére és elfogadására.
A “megfelelési kényszer” típusú helyzetek megoldása is kulcsfontosságú lehet ugyanúgy, mint a túlzott elvárások elengedése. Észre kell venni, hogy ki, milyen elvárásokat támaszt, nemcsak önmaga, hanem a környezete felé. Pl. elvárom a gyerekemtől, hogy minden nap felhívjon, mert felneveltem, vagy éppenséggel azért, mert én fizetem a telefonszámláját. Ha ezeket az elvárásokat időben észrevesszük, vagy egyáltalán valamikor észrevesszük, akkor a ragaszkodások helyett ezek elengedése üdvözítő megoldás lehet.
A tökéletességhez való „kötődés” feloldása történhet valamilyen pszichológiai módszerrel, alternatív módszerekkel, pl. meditáció, de bármilyen irányból is történik a megoldás, a legfontosabb az empátia a környezet, de elsősorban önmagunk felé.
Carl Gustav Jung is arra hívja fel a figyelmet, hogy
„ne a tökéletességre törekedjünk, hanem arra, hogy egészek legyünk.”
Ez hozza el a harmóniát, a belső békét és szabadságot. 😀❤️
Legutóbbi hozzászólások